A bokken
Szó szerint fa kardot jelent: bok-fa, ken-kard.
Anyaga valamilyen keményfa, leggyakrabban mahagóni (a vörös példányok általában mahagóniból vannak, de nem kell meglepődni, nagyon sokféle mahagóni fafaj létezik, és csak igen kevés a valóban értékes közülük, a többi kb. olyan gyakori, mint Magyarországon az akác), vagy fehér színű tölgy. A hazai gyártásúak pedig általában bükkfából vannak. Az anyagot aztán szorgos CNC-marók megközelítően kard alakúra faragják, ívet, lapot és hegyet adva a pengerésznek. Sérülések elkerülése végett érdemes a hegyet utólag dörzspapírral tompítani.
Olcsóbb darabok 2-3ezer Ft-ba kerülnek, és kezdőknek mindenképpen ilyen beszerzését javasoljuk, mert a gondosabban megmunkált, jobb súlyelosztású, szebb és kényelmesebb japán gyártmányú példányok ára 10-20 ezer forint is lehet (2005-ben). Vásárláskor ellenőrizzük, hogy a fegyver ne legyen repedt, ne legyen szálkás, a rostok lehetőleg ne fussanak ki a penge oldalán, ne legyen benne göcs, és kellően vastag markolata legyen a fogás miatt. Hosszútávon a nehezebbek mindenképpen jobbak. A boltban kérjünk el megtekintésre 5-10 darabot és nyugodtan válogassunk.
Léteznek műanyag hüvellyel gyártott bokkenek is, ezek nagyon hasznosak a húzás és a fegyver elrakásának gyakorlásakor.
Formagyakolatoknál, bázis vágásgyakorlatoknál használjuk, mert jól érzékelhető a penge éle, íve és lapja, ezáltal a vágástechnikát, a precizitást fejleszti. A bokken általában hangot is könnyebben ad vágáskor, emiatt néha vércsatornát is húznak bele. (Bár az igazi szerintem az a zúgás, amit egy férficsukló vastagságú bokuto ad makuriban.)
Használható küzdelmi gyakorlatoknál is, de mindig ellenőrizni kell a fegyver állapotát. A kiszálkásodott, rossz állapotú gyakorlófegyver könnyen sérülést okozhat! Hosszútávra, páros gyakoratokhoz mindenképpen egy bokuto beszerzését ajánljuk.
A küzdelmi gyakorlatokban összecsapódó bokkenek éléből előre és hátrafelé szálkák pattogzanak ki. A bokkennel végzett páros gyakorlatoknál a valóban veszélyes sérüléseket nem az ütések okozzák, hanem ezek a nem túl feltűnő szálkák, amik a fedetlen bőrfelületeken (nyak, kéz, erek) végigszántva tudnak csúnya roncsoló sebeket okozni.
A bokkenek az intenzív küzdelmi gyakorlatokban általában pár hónap alatt tönkremennek.
Magyar viszonylatban, házilag gyertyánból érdemes próbálkozni használható bokken készítésével.
A tsubát ritkán tesszük fel rá. A hiánya nem szokott problémát jelenteni.
A bokuto
Ugyanolyan hosszú, de általában jelentősen súlyosabb, masszívabb, strapabíróbb, kicsit dorong-szerű, és sokkal jobban tűri az erőteljes technikákat. Anyaga egy waxwood nevű fa (viaszfa), mely biztosan dél-ázsiai eredetű, de botanikai mibenlétét eddig nem sikerült kideríteni. Ránézésre fenyőféle, amit a bokutón látható ágörvekből, a szerkezetből és a törési tulajdonságokból gondolok, de nem gyantás. Szóba jön még egy olajfa-féleség (Ligustrum lucidum), de ahhoz nem elég göcsörtös, illetve kínai eredetű fehér tölgyfajok, de ahhoz meg nem elég sűrű, és túl hosszú rostjai vannak. Mások valamilyen mogyoró-fajra gondolnak, vagy valamilyen fagyalra.
Méretre vágják, lekérgezik, és a bokkenhez képest a legfontosabb különbség, hogy nem faragják meg (megmarad a természetes keresztmetszet). A hegyét lekerekítik, hogy sérülést ne okozzon, majd az egészet lelakkozzák. A markolatnál 3-5, a hegynél 3-4cm átmérőjű. Jellemzően egyenes, de a természetes növekedésből és a belső súlyeloszlásból adódóan minimális íve vagy aszimmetriája mindegyiknek van, és használat közben érezhető, hogy melyik a han (az éle) és melyik a mune oldal (a penge háta). A bokuto festésével ezt szokták jelölni is: a kanji az omote oldalon van, azaz a felirat fogás közben baloldalra néz. Tsuba nélkül vagy bőrből készült tsubával használjuk.
A korabeli és autentikus ábrázolások szerint gyakorláshoz egyenes bokutot használtak, fogyóeszköz lévén nyilván sokkal egyszerűbb volt előállítani és olcsóbb is volt; a faragott bokken elterjedése későbbi fejlemény.
Elsődlegesen páros gyakorlatoknál használjuk, mert nem szálkásodik. A bokutóval a szálkásodás gyalázata nem esik meg; ha a viaszfa sérül, akkor egyszerűen eltörik és lefittyed, vagy nagy lemezekre reped szét, de a fegyver sérülése mindenképpen észrevehető és így a gyakorlás biztonságosabb.
Sajnos a törés után küzdelmi gyakorlatokban jobbára használhatatlan. Haladó szinten átlagban 1-2 évente egy bokuto szokott eltörni, és szinte mindig blokkban, az első egyharmadánál.
Bokutókat Obata Sensei szokott hozni a nyári edzőtáborok alkalmával, és olyankor bevásárolunk. Darabonként 35-45 USD közé esik, attól függően, hogy mennyi túlsúly-díjat kell fizetnie a repülőgépen.
Elég jó tapasztalataink vannak a házilag somfából (húsos som, Cornus mas) készült bokutókkal, melyek megbízhatóak és súlyosak, de nehézkesebbek is. Hibájuk, hogy nem elég rugalmasak, ezért a páros gyakorlatoknál az összeütődő fegyverek berezonálnak, ami nem tesz túl jót a csuklónak.
A gyakorlófegyverek javítása
A sérült bokken vagy bokuto többé-kevésbé javítható. A törött fegyver szilárdsága sosem lesz a régi, de átmeneti megoldásnak jó.
Ha törött, vagy repedt, először el kell távolítani a lötyögő szálkákat és kisebb fadarabokat, majd a rostok közé, a repedésekbe mélyen faragasztót kell juttatni. Alkalmas a Pálma Fa normál faragasztó, mely vízbázisú, teljesen ártalmatlan, nem mérgező, ecsettel, régi fogkefével vagy akár puszta ujjakkal is felhordható. Nem kell sok, a legkisebb kiszerelés évekre elegendő. Célszerű egy tiszta margarinos pohárban vízzel kissé felhigítani (1 rész víz – 1 rész ragasztó). A törött részeket a száradás idejére össze kell szorítani.
Ha felszíni szálkásodás is van, először durva csiszolóvászonnal meg kell tisztítani az felületet, majd leukoplaszttal betekerni elöl-hátul jó 5-5 centi ráhagyással. Minél szélesebb leukoplasztot kell vásárolni (gyógyszertárakban hozzáférhető), és nagy átfedéssel tekerjük a fegyverre, így rögtön kétrétegű borítást kapunk. Ezután az egész textillel betekert felületet a fentiek szerint higított faragasztóval kenjük át, és a műveletet kb. 1-1 órás száradást követően 2-3 alkalommal ismételjük meg. Ezzel a módszerrel a fegyveren egy meglehetősen ellenálló, bőrszerű réteg képződik, mert a ragasztó összefogja a textilszálakat és a farostokat, nem engedi foszlani az anyagot. A ragasztó 1 nap alatt szárad meg teljesen.
Be lehet tekerni az egész pengerészt a szálkásodás megelőzősére. Nem tökéletes megoldás, nem túl elegáns, a felület elég sprőd, de sokkal jobb, mint a szálkák, és egy fokkal jobban mutat, mint az bármilyen színű szigetelőszalag. A fegyver elrakásakor vicces hangja van, ahogy a leukoplaszt-bordák súrlódnak, de hát evilágon semmi sem tökéletes.